Miklós Katalin: Házat mentettem

A Kata-lak építésének ötletét Csíkpálfalva Borsóföldjére gyerekkoromból hozom magammal; azokból az évekből, amikor édesapám „nagy házak” tetején dolgozott Budapesten, Bukarestben, Sevillában vagy Líbiában, Németországban. Álmodozó és világjáró kedvemet is biztos tőle örököltem. Mivel itthon a legtöbbet csak édesanyámmal voltunk; három testvéremmel együtt egyedül nevelt fel, valószínűleg tőle kaptam az erőt, hogy egyedül is lehet, és csak rajtunk múlik álmaink megvalósulása.

Már évek óta keresem a helyem, ahol otthonunkat kialakítjuk kislányommal, de mindig is tudtam, hogy az együttesnél (Hargita Székely Nemzeti Együttes – szerk.) félretett, és az egyetemista koromból gyűjtött pénzem nem lesz elég, hogy házat vehessek elég közel Csíkszeredához. Tudtam azt is, hogy még a telekre se lesz elég a pénzem, banki kölcsönhöz meg nem akartam folyamodni.

Az első ötlet onnan jött, hogy láttam Dobos Attilát és Gál Lászlót kint élni a mező közepén, a falu szélén (Csíkcsomortán – szerk.), hogy lehet kis pénzzel, sok családi segítséggel és erős akarattal élhető kis házat építeni. Sokszor kerestem meg őket kérdéseimmel, és sok bátorságot tanulhattam tőlük.

2010. őszén a Hargita Megyei Műemlékvédelmi Hatóságtól kereste meg egy barátomat egy építész, hogy van egy régi ház Zsögödben (Csíkszereda déli, falusias része – szerk.), lebontásra ítélve azzal, hogy keressünk sürgősen egy gazdát, aki megvenné, lebontatná, elvitetné és felépíttetné valahol. Vittem oda ismerőseim, mindenkinek elszórtam a lehetőséget, többször vissza-visszajártam, lefotóztam. Közben nagyon megtetszett, nagyon hasonlított gyerekkoromtól, rajzaimon álló házához.
Aztán elutaztam az együttessel Kínába. Ott is sokszor eszembe jutott a ház. Elképzeltem, hogy szülőfalumban Karcfalván, vagy valahol máshol találok egy helyet neki. Amikor hazaértem, már tudtam, nem hagyhatom, hogy elégessék (mert az várt volna rá), hogy szeretném magamnak megtartani, felépíteni valahol, valahogy. Akkor azonban még nem volt sem telek, nem volt semmi hozzá, nem tudtam, hogy hogyan tovább.

Kezdődtek a hosszú hétvégék, amikor naponta több telket megnéztem, ahol jó helye lenne a lebontásra ítélt háznak. Rodics Gergely, a Pogány-havas Kistérségi Társulás ügyvezetője és Ferencz Csaba polgármester biztatására a sok lehetőség közül egy csíkpálfalvi kültelek mellett döntöttem. Köszönöm a nagylelkű tervezőknek, hogy felismerték lelkesedésem és pénztelenségem, és ingyen csinálták meg a tervrajzokat az átépítési engedélyhez. A segítőkész hivatali alkalmazottaknak köszönhetően az építkezési engedély is gyorsan meglett.

hazat_ment_1

Sokszor jártam ki a zord téli napokon, és nézelődtem a telken. Hóban, fagyban fázni, napsütésben szánkózni a gyerekekkel. Mindig lenyűgözött a Somlyó hegyének és környékének látványa. Éreztem, hogy megérkeztem, és már mielőtt beszéltem volna bárkivel is az építkezésekről, kiléptem, hogy hol kellene álljon a zsögödi ház alapja, tudtam, hogy hol lesz a tornánca, hogy merre néz majd be ablakán a lenyugvó nap nyáron. Tudtam és éreztem, hogy nem lesz könnyű, hogy sokan örültnek fognak nézni, és azt is, hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha megvárnám, hogy egy férfi is segítsen megszervezni az egész mentési folyamatot, de belevágtam; és sokat tanultam, minden munkafázisnál jelen voltam, otthonom készült és az a hely ahol sok baráti beszélgetés lesz, ha elkészül.

Kislányommal évek óta kerestünk egy ilyen formájú régi házat, ahol élhetünk, ahogy otthon, ahol saját kis kertünk lehet, ahol szaladgálhat puli kutyánk, ahol játszhatna ő is barátaival, osztálytársaival, ahová hívhatom barátaimat, kollégáim egy teára, frissen sütött finomságokra, édességekre, vagy savanyúságok eltevésére télire. Vágytam egy pincére, amit megtömhetek zöldségekkel, gyümölcsökkel, hogy ne kelljen már a piacon vásárolni.

Életünk, mindennapjaink kisközösségekben telnek, bár sokat utazunk, sok délutáni és szabadidő-programunk van, ahol vagy mi megyünk vendégségbe, vagy mihozzánk jönnek barátaink, ismerőseink. Nyári programjaink, a Bíborkatanoda gyerektáboraink, néptánctáborok szervezései mind arra sarkalltak, hogy kell egy hely, ahol ha kis időnk van tartalmasan tudunk együtt lenni. A Miklós családban elég, ha csak a családtagjaink gyűlnek össze, már akkor is jó sokan vagyunk, és ez valahogy mindig olyan jó! És az is jó, ha együtt lehetünk barátainkkal, ismerőseinkkel, táborozó gyerekekkel. Szerettem volna, ha lenne egy hely ahová én is meghívhatom azokat, akik engem és kislányomat meghívtak, ahol mind és sokan elférünk.

Szüleim karcfalvi házában még ma is benne van dédanyám tornáncos házának széles faajtója, tornáncának gerendái, tetőszerkezete ma is erősen áll.

hazat_ment_2

Gyerekkorom emléke tör elő bennem, amikor kiástuk tavasszal az alapját a háznak, és érezni a friss föld illatát, és olyankor is amikor porosan, fáradtan halomba pakoltuk Zsögödben a sok-sok gerendát, cserepet vagy téglát a lebontott házból. Jó volt együtt lenni mesterekkel, segítségekkel, testvéreimmel együtt bontani, számozni, szétszedni és minden darabban látni a majdani otthonom. Mondtam is a legényeknek bontás közbe, hogy mindent vissza akarok építeni, minden darabra vigyázzanak. És értették és vigyáztak rá, nem hitték nekem, hogy ilyen is lehet, de tették és a bontás közben a megfőtt gulyás evése mellett jó volt hallani a csíkszentgyörgyi mestertől, hogy ő is meg fogja javítani régi házukat a nagymamája udvarán és ha másra nem is, de kiadja majd vendégeknek.

Tavasszal alig olvadt el a hó a Borsóföldről, ahogy az időjárás engedte kiszállíttattam nagy autókkal a szétszedett, Zsögödben (Csíkszereda déli része – szerk.) már halmokba összehordott házanyagot és ugyanazon mesterekkel visszaépítettük. Jó volt látni, ahogy nő ki a földből a kőalap, ami két és félméteres magasságába is stabilan állt, annak ellenére, hogy csak hagyományos kötőanyaggal raktuk össze a Zsögödből kihordott kőhalmokat.

hazat_ment_3

Aztán jó volt napról-napra látni, ahogy visszakerülnek a több, mint száz éve kézzel kifaragott gerendák, a cserepek felkerülnek ismét a helyükre; a végén kialakul a tornánc, helyükre kerülnek a régi ablakok… És talán itt meg is állok a visszaépítés történetével. Megvan, áll a ház! 10 kilométerre a Zsögödi Nagy Imre galériától, ahol korábban otthona volt sok-sok családnak. Megmentettük, átmentettük! Még nem lakható, de alakul, élni fog, együtt velünk! Megtöltjük élettel, mint étellel a pincét, ha Babbamária segít, és az égiek is jónak tartják.

hazat_ment_4

Szeretném, ha ezzel a házmentéssel minél több embernek szolgálnék jó példával a természetes anyagok használatáról. Amikor építkezni kezd, amikor felújít egy házat, amikor családjának otthonáról álmodik, merítsen erőt az ilyen történetekből. Bár sokszor fújt a szél, sokszor megfázott a kezünk kőpakolás közben, de ha kimegyek és érzem a friss levegő erejét, a fű illatát, szétnézhetek a tornáncunkról az egész Középcsíkra, valami leírhatatlan megnyugvást érzek, hogy nem csak, hogy van már otthonom, ahol érezhetem, hazaértem, hanem, azt is hogy megmentettünk egy házat, egy székely házat.

Azt szeretném, hogy minél többen megélhessék majd a gyerekek közül is, hogy mekkora erő van elődeink értékrendjében, szokásaiban, mindennapjaik rutinjában. Nagyjaink bölcsessége nemcsak a népdalainkban, népszokásainkban, néptáncainkban lelhető fel, hanem a házaink, csűrjeink anyagában, díszeiben és egyszerűségében éppen úgy, mint a föld megmunkálásban, a kaszálók megművelésében, az ehhez kapcsoló mesék, mondák tanulságaiban.

Szeretném, ha együttléteinkben, kisebb-nagyobb közösségeinkben a Bíborkatanodánk szervezése közben, a gyerekek játszva tanulhatnák meg, amit én otthon a szüleimnél, a vakációkban pedig a nagyszüleimnél éltem meg. Azt a gyakorlati tudást, bölcsességet, amit a tömbházakban már nem lehet átadni, de olyan udvarokban sem lehet megélni, ahol a kerti törpe hordozza a stílusirányzatot, és a szekeret nem arra használjuk, amire korábban évszázadokig.

Szerző: Miklós Katalin

Megosztás: